Hírek

Elérhetőségek

SAJTÓKÖZLEMÉNY

BEFEJEZŐDÖTT FELSŐPAKONY NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK
„VÁLLALKOZÓI PARK KIALAKÍTÁSA FELSŐPAKONYBAN” CÍMŰ PROJEKTJE

Felsőpakony Nagyközség Önkormányzata 2018.01.23-án sikeres pályázatot nyújtott be az „Önkormányzati tulajdonú vállalkozói parkok kialakítása és fejlesztése Pest megyében” című, PM_VALLAPARK_2017 azonosító számú felhívásra. A projekt a Magyar Állam finanszírozásával valósul meg, támogatója a Pénzügyminisztérium.
A támogatás forrása a Pest megye Területfejlesztési Koncepciója 2014-2030 és Pest megye Területfejlesztési Programja 2014-2020 megvalósításához nyújtott célzott pénzügyi költségvetési támogatás a Pest megyei fejlesztések előirányzatból.
A 249,98 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével a Felsőpakony, Telephely 053. Hrsz szám alatt található ingatlan egy részének fejlesztése valósul meg.

A Támogatási Szerződés száma: PM_VALLPARK_2017/9

A pozitív támogatói döntést 2018. július 13-án küldte ki a Magyar Államkincstár. 2018. november 09-én pedig a Támogatási Szerződés mindkét fél aláírását követően hatályba lépett.

A fejlesztés célja és a támogatott tevékenység főbb elemei:

A Pályázati Kiírás elsődleges célja a helyi gazdaságfejlesztéshez szükséges önkormányzati üzleti infrastrukturális háttér és a kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésének támogatása.

Elsődlegesen az önkormányzatok tulajdonát képző ipari-, gazdasági felhasználásra szánt területek vállalkozói parkká történő fejlesztése és az ehhez kapcsolódó alapinfrastruktúra kiépítése, annak érdekében, hogy az újonnan odatelepülő vállalkozások tevékenységének köszönhetően a településeken új munkahelyek jöjjenek létre, illetve a település lakóövezeteiből az ott már infrastrukturális okokból tovább fejlődni nem tudó, vagy a környezetüket zavaró tevékenységet végző vállalkozások ki tudjanak települni.

A projekt keretében a 2363 Felsőpakony, Telephely 053 helyrajzi szám alatt található 36 hektáros területből egy 10 hektáros rész fejlesztése valósult meg.

A fejlesztés eredményeként a területen kialakításra került 10 db, önálló helyrajziszámmal rendelkező, gazdasági tevékenység végzésére alkalmas telek, valamint megvalósult egy, a fejlesztéssel érintett ingatlanon található, rossz állapotban lévő épület rehabilitációja, amely a korszerűsítését követően szolgáltatóházként funkcionál a jövőben.

A projekt részként az ipari park területére tervezett belső- és külső úthálózat fejlesztés is megtörtént.

A munkálatokat végző kivitelező cég kiválasztása közbeszerzési eljárás keretében valósult meg. A céggel megkötött Vállalkozói Szerződés aláírásával a beruházás 2019.03.11-én megkezdődött.

A projekt megvalósításának időszaka részben egybeesett a globális problémákat okozó Pandémia időszakával, emiatt a kapcsolódó ügyintézés folyamatos nehézségekbe ütközött.

A fejlesztésben érintett közüzemi szolgáltatókkal folytatott ügyintézés elhúzódása miatt, a projekt fizikai befejezése – csökkentett műszaki tartalom megvalósítása mellett – a 2020 szeptember 30-ra terveztett dátum helyett a 2022 július 8-ra módosult.

Az eredetileg tervezett közműfejlesztések közül a szolgáltatói kiépítésben magvalósuló elektromos hálózat kiépítése a későbbiekben, míg a gázvezeték kiépítése egyáltalán nem valósul meg.

A műszaki tartalom csökkentése a Vállalkozói Park megfelelő működését nem gátolja.

A projekt ünnepélyes zárórendezvényére 2022.06.28-án került sor.

További információ kérhető:

Varga Erika – sajtóreferens

varga.erika@mailpartner.hu