Településtörténet

A településről

Az illatos akác- és nyárfaerdők közt megbúvó zsáktelepülés, - bár múltja a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza-, Pest megye legújabb helységei közé tartozik. Vitalitását tükrözi, hogy főnixként támad fel újra és újra. Ma, a háborúk által lerombolt falu helyén újból egy virágzó község áll, napról-napra fejlődve, tele életenergiával. Vidám gyermekzsivaj tölti be az egyre bővülő óvodát, iskolát és a játszóteret. A vasárnapi harangszó két szép és jellegzetes templom tornyából zengi az itt élők összefogását, hitét, szorgalmát és önzetlen tenni akarását. Viruló sportélet a sportpályán, virágos kertek, aszfaltozott utak, szépülő parkok, egyre gazdagabb kulturális és civil társadalmi élet segíti a régi lakosok és az újonnan betelepülők összekovácsolódását. A település a fejlődése mellett még őrzi a vidék valódi értékeit is, a csöndet megbontó rigófüttyöt, a reggelek és esték csendes nyugalmát, az akácerdők mézes illatát, a gyümölcsösök vonzó kínálatát. Felsőpakony jó barátként fogadja vendégeit, békét és harmóniát sugároz, energiával tölt fel.

A település története

Felsőpakony területe már az isz. I. századtól kezdődően lakott hely volt, ekkor a szarmaták szállták meg és népesítették be a vidéket. Erről az 1932-ben feltárt sír tanúskodik, majd ezt támasztják alá az ’50-es és ’60-as években és napjainkban is folyó ásatások. A feltárások során a X-XI. század magyarságára jellemző leletek kerültek elő, ami azt bizonyítja, hogy a területet az Árpád kortól a magyarok népesítették be.

A településre utaló első írásos emlék az 1264-ben IV. Béla király Csuti Premontrei rendháznak adományozott birtok határleírásban szerepel előbb, mint „Pukun”, majd mint „Pakon” néven.

Az ásatások szerint a XIII-XIV századtól egy templom állt a Paphegy nevű dombon, ami mellet a település temetője volt megtalálható.

Az Anjou kortól a település már népes köznemesi falunak számít, a területét birtokló Pakonyi család a módosabb nemesek közé tartozott és közülük 1341-től 1453-ig hármat is megválasztottak Pest megye szolgabírájává. Pakonyi Domonkos szolgálatai fejében Zsigmond királytól 1417-ben erődítési illetve pallosjogot kapott. Az utóbbi azt jelentette, hogy a birtoka határain belül elfogott gonosztevőket saját maga megcsonkíthatta vagy kivégeztethette, ez egyébként a megye joga lett volna. A falu a törökdúláskor, a Budát is végleg elfoglaló török hadjárat idején teljesen elpusztult.

A település neve 1704-ben tűnik fel újra, mint a szabadságharc egyik ütközetének a helye, ekkor már Felsőpakonyként van említve.

Azt követően a település és környéke előbb a Ráday, majd pedig a Drégenfeld grófok tulajdonába került. A benépesülés későn indult, hiszen a 2700 holdas Drégenfeld uralom még 1895-ben is csak 35 állandó munkást alkalmazott, így az összes lakosság lélekszáma ekkor mintegy 200 főre tehető, de még 1920-ban is csak 261 főt számláltak.

Az 1938-ban végrehajtott parcellázások után - mely során 810 telek lett kialakítva - 1941-ben 657 főre, 1949-ben 663 főre, majd 1960-ban 789 főre emelkedett a lakosok száma.

Gyál Nagyközségi Tanács társközségévé szervezik 1970-ben, és 1990-ben nyeri vissza a település önállóságát, ekkor a lakosság 2271 főt számlált.